Mire a kalandozók beérnek Marashba sokmindent átbeszélnek Mesaval, kisebb félreértések után sikerül némi bizalmat kiépíteniük egymás irányába. Mesa egyébként jó messziről jutott el idáig, az északon fekvő, shadleki udvarból kalandozott el, amit alátámaszt felszerelése és bőséges ismeretei. Egy shadleki apróherceg, Messan Gor leánya. A Magányos Erdei tulipán után, illetve annak felhasználói után nyomoz.

A város felé haladva az utolsó növények nyomai is eltűnnek a szürke sziklarengetegben. A hegycsúcsok eltakarják a napot, leszáll az éj mire megérkeznek. Tanácstalanok mitévők legyenek Rado Varan futárával kapcsolatban, így egyelőre magukkal viszik a Napsütötte Hegycsúcs fogadóba. Éhségük gyorsan felülkerekedik a nem túl biztató kecskehereleves láttán, valamennyire igyekeznek megtöltetni gyomrukat, sőt egyeseket még a kecskepálinka elkészítésének meséje sem tántorítja el, annak megkóstolásától.

Messze nem fáradt még a társaság, felkeresik hát a híres marashi kovácsot. A mogorva fegyverműves nem nyit ajtót, sőt az Amakiir klán említésére csak még dühösebb lesz, de Myrinában felismerni véli egykori szerelme vonásait, megroppan és apjaként mutatkozik be. Elmeséli, hogy annak idején a Namani-alföldön szolgált a shadleki seregben, ott ismerte meg Myrina édesanyját, Sellinát és törzsét. A szigorú hagyományaikhoz ragaszkodó elfek nem nézték jó szemmel szerelmüket, sőt Sellina teherbeesése fegyveres konfliktushoz vezetett. Enisser elmenekült, dühében végigrabolta a Shadoni-öbölt, hajójával eljutott a Déli Viharvizekig is, majd végső elkeseredettségében megtámadta azt az elf zarándoklatot, ami minden évben felkereste Argan romjait. Sellina ezen a zarándoklaton már nem vett részt, hiszen évekkel korábban a romoknál hagyta ott megszületett kislányát. 

Enisser végül Marashban telepedett le, útjai során megismerte a Magányos Erdei tulipánt és jelenleg ennek a ritka növénynek az értékesítésével foglalatoskodik. Rado Varanról jól tudja, hogy egy Faun, egy rég kihalt nép utolsó követe, akik megrekedtek az élők és holtak birodalma között, csupán ennek a növénynek és némi varázsigének köszönhetik létezésüket. Marashban úgy tudják Rado Varan az inkvizíció szolgálatában áll. Enisser elmondja még, hogy csak Rado Varan ismeri a bűbájt, ami életben tartja őt is, így a varázsige megszerzésével esetleg az ő halálát is meggátolhatnák. Majd elmondja hol található az inkvizíció épülete és hogyan épül fel, kik őrzik.

Éjnek évadján érkezik a futár a marashi kovácstól, aki Rado Varannak hozott üzenet alapján hajlandó üzletet kötni a Magányos tulipánnal kapcsolatban. A fickó elköszön, borral, valamint kenyérrel a hóna alatt visszaindul. Vico váltja az őrséget, ám elalszik, így hajnalban gyorsan felkelti a többieket, majd körbeszaglásznak a bánya területén, a tárnákban néhány értékesebb kavicsot találnak és rengeteg holttestet.

Yaraina férjének holttestét és annak gyűrűjét is megtalálják, illetve sátrát átkutatva több furcsaságot tapasztalnak: a szentélyben zajló rituáléhoz hasonlót folytathattak itt is, illetve olybá tűnik, valamilyen nagyobb dolog szabályosan kirobbant a helységből, kidöntve az ajtófélfákat

Eriával megegyeznek, mivel ismeri az odavezető utat, sőt levágásokat, így útnak indulnak Marash irányába, ám előtte a halottaknak megadják a végtisztességet.

Eria szűk ösvényeket vezeti őket, estére pedig az útközben szedett gombákból főz kiadós levest. 

Másnap beleütköznek egy Meszá nevű hölgybe, aki három lovagjával épp a Scarashi bányákból visszaindult hirnököt faggatja. Kiderül, hogy egy Rado Varan nevű (vagy Odar Ravan... Crestius megjegyezte korábban, hogy az anagrammák erősíthetik a varázserőt) szélhámos után nyomoznak. Vico közben folyton gyűrűjével leskelődik, szeme megakad a medvén és a többieknek is ijedten mutogatja micsoda förtelemmel utaznak együtt, Eriát is sokkolja, amit lát, de tud rá magyarázatot adni.

Meszá is Marashba tart, s mivel szimpatikusnak találja a kalandozócsapat, egy Magányos erdei tulipán magjáért cserébe csatlakoznak és igyekeznek megosztani egymással minden fontosabb információt.

A fogadóba érkezvén Crestius és Keyna mellett egy külhoni lovaggal ülnek asztalhoz. A fogadós néhány ezüst után ebéddel és az asztalokra épített szekérkerékbe helyezett itallal fogadja őket, valamint pihent lovait is felajánlja a scarashi bányák felkutatásához. Dasha Albanirként mutatkozik be az idegen, messzi vidékről jött és a Halál Angyalának követőit keresi. Ő is hallott mindenfélét a bányákról, szívesen csatlakozik expedíciójukhoz, sőt talált is valakit, aki ismeri az utat a hegyi városokba. Eria némi ezüstért cserébe gyorsan csatlakozik a társasághoz, sőt, még herbalista képességeit is felajánlja.

Rövid pihenő után, felkerekednek és estére el is érik a ködlepte hegylábakat. Szűk szurdokon, homályban úszó sziklák között utaznak. Veszélytelen útjuk első baljós jeleként egy ló alakja bontakozik ki a füstszerű párából. Lovasa nincsen, bordái sok helyen kilátszanak, az élet már rég elhagyta ezt a bábként mozgó szentségtelen rettenetet. Nem támad senkire, amilyen csendesen megjelent úgy úszik tovább a ködtengerben. A társaságon félelem és izgatottság lesz úrrá, amit  a közelből hallatszódó sikolyok csak felerősítenek. A bánya védelméül szolgáló helyőrség vélhetően mind egy szálig áldozatul esett valamilyen szörnyűségnek. Dübörgő hangok és sikolyok után egy hatalmas medveszerű teremtény azonnal agyönüti Dashát. A kalandozók gyorsan reagálnak és a sebtiben szekerekből összetákolt védőfalba gabalyodott szörnyre vetik magukat. Myirina és Vico sebes nyilai megsebzik a teremtményt, amaz pedig felühödvén halálos rúgást mér Crestiusra.

Miután sikerül legyűrniük a fenevadat, tovább nyomoznak. A szentélyben Vico, Rado Varannak adja ki magát, ám "Domvik" szolgája - gyűrűjének segtíségével - kiszimatolja a csalafintaságot. Blánnír véletlenül agyonüti az ellenséges alakot, Vico pedig felfedezi annak valódi énjét. Legnagyobb megdöbbenésükre álcája még halála után is fentmarad. Tegrin folyamatos, segítségért kiáltozó hangokat vél hallani, meditálásba kezd, addig a többiek befészkelik magukat a szentélybe és eltüntetik a földre írt, minden bizonnyal valamiféle rituáléhoz tartozó förtelmes jeleket. Miután Tegrin visszatér a révületből mindenki - de legfőképp Eria - döbbenten figyeli a táltos éktelen sebek borította testét és annak üres tekintetét. Lassan magához tér és biztosítja társait, a hangok immár elnémultak, béke költözött a falakba. A völgyben úszó köd szép lassan teljesen eloszlik, láthatóvá válnak a csillagok. Úgy döntenek bevárják Rado Varant, hátha reggelig megérkezik.

Berziót elhagyva, kissé megváltozik a táj. Dombocskák jelennek meg, egyre több kaptató jelzi a hegyek közeledtét. Apró kőhidak keresztezik a csörgedező patakokat. A horizontig leszüretelt gyümölcsfák és aratásra váró kövér búzamezők látszódnak. Ügetés közben Menessios egyik kötetéből Vico próbál felolvasni Tegrinnek mindenféle ritka receptet. Nyugat felől felhők gyülekeznek, minden bizonnyal eső lesz, így egy keresztúthoz érve betérnek a Dascilin Rendházba és Esharan barátságos vendégszeretét élvezik. Rado Varanról is hírt kapnak miszerint, az inkvizítor itt tölti az éjszakát. Miután Blánnír imádkozott, Tegrin távoli otthonáról és népéről mesél Esharannak, így némi anyaggal bővítheti a rendház könyvtárát a nyugati vidékről. Cserébe az Amakirokról szóló leírásokat kapnak. Kiadós vacsora után aludni térnek, az éjszaka közepén Blánnír belebotlik a részeg Esharanba, meghúzza annak kulacsát és őt is azon nyomban álomba küldi a furcsa ital. Másnap arra ébrednek, hogy Esharan aggódva próbálja felismerni az italába kevert fűszert, Rado Varan pedig elvágtatott kora hajnalban.

Sietősen tovább lovagolnak, egy keresztútnál veszekedő rokonokba botlanak. Felháborodásuk oka egy Rado Varan nevű földbirtokos, aki rövid időn belül immár másodjára sarcolja meg a fiú édesapját, a közelben lakó herbalistát. A kalandozóknak több se kell lekanyarodnak a főútról, felkaptatnak egy fűzfákkal körülvett dombocskára, és a kertek között hamar megtalálják az emeletes házikót. Az emeleten dúló vitát Myrina azonnal meghallja, Blánnír és Vico meglehetősen gyorsan pengét vált az ajtót elálló félelffel. A földre kényszerített hegyes fülű végül meg se moccan, a házból érkező társai azonban már nem annyira szerencsések, hamarosan Blánnir lábai alatt találják magukat. Tegrin hátramaraad, a többiek felszaladnak, de már csak a haldokló apát és a kitört ablakot találják.

Mindenki lóra pattan, vad vágtába kezdenek a szélhámos után, ám nem bírják utolérni. Sőt Beralhoz közeledve mindegyiküknek úgy tűnik, mintha a lovon ülve, a köpenyes alak termete megnyúlna és egy fejjel magasabbá válna. Véget vetnek a vágtának és kényelmesebb tempóban érnek be a városkapuig. Útközben a bányászok és kereskedők panaszait hallgatják, némi pletykát egy a hegyek között élő kovácsról, aki hajdanán egy elf leányzó fejét is elcsavarta. A kapunál Beral kapitánya faggatja ki a kalandozókat, majd néhány tanáccsal látja el őket a városkával kapcsolatban. Besétálnak a szélmalmoktól nyikorgó és kémények tucatjaitól füstőlgő városkába, megcélozzák a fogadót, ahol minden bizonnyal Keynáék és Rado Varan is megpihent.

A kipihent csapat korán reggel érkezik Ceresso tornyához, ám a vágyott, értékes információ helyett csupán Menessios vérbefagyott holttesttét találják. Myrina azonnal gyanút fog, hogy a Reltótól kapott tőr végezhetett a boszorkányvadásszal, Tegrin gyors vizsgálata is megerősíti feltételezését. Menessios naplója utolsó oldalán különös rajzot és feljegyzést találnak, ami a marashi kovácsműhelyre és az Amakir klánra utal. Amíg kutakodnak, egy fülesnek köszönhetően megérkezik a városőrség, Kaldallal az élen. Blánnírnak sikerül kimagyarázni magukat azzal a feltétellel, hogy nem hagyják el a várost, ami azért kellemetlen, mert Keynáék az északnyugati kapuban várják őket.

A csapat visszasiet a fogadóba és dühösen nekiesik Reltónak. A fogadós hebeg-habog, Menessios halálhíre láthatóan sokkolja, az állítólagos gyilkos fegyver ajándékozását pedig egy régebbi tartozásként magyarázza, egykori tulaja Rado Varan, a Harmadik Arc Inkvizíciós Liga tagja. Menessios őszintének tűnik, bár Kaldal "fülesére" még mindig nem találnak magyarázatot. Blánnír imádkozik egy gyorsat, majd egyeztetnek Keynáékkal a berali találkozóról, ahol beérhetik majd őket. Visszalovagolnak a Jóság Forrásához, ám előtte az Inkvizíciós Liga ajtaján kopogtatnak és megtudják, hogy Rado Varan nyugatra lovagolt, a hegyekbe. Blánnír megpróbálja Kaldalnál elérni, hogy engedje el őket a városból, ám az egyház katonája csak egy csók után hajlandó erre.

Az Ulwina-ház palotájában sebtiben felállított hiteleshely működése csupán formaiságnak tűnik, hiszen a váltójukkal, vagy tartozásukkal érkező panaszos embereket egytől-egyig elutasítják, mondván a hercegi család kincstára hamarosan kiürül. A sorbanállás alatt megismerkednek Pentannal, aki felajánlja szolgálatait némi tantumért cserébe. A kalandozókat - lévén komolyabb összegről lenne szó - azonban nem hajtják el, de feltételhez kötik váltójuk kiegyenlítését. Vicoék rábólintanak az ajánlatra, így egy lepecsételt borítékkal kellene eljutniuk a Scarashi bányák vezetőjéhez. Blánnírék elindulnak a fogadóba, mialatt megtárgyalják a hallottakat és útközben betérnek a katedrálisba.

A négyzet alaprajzú, kereszthajós, jó háromemelet magas építmény hűvös belső terében tanúi lesznek Blánnír, valamiféle bűnbánó gyónásának, majd néhány részletet is megismernek múltjából. Miután mindenkit rábírtak az "önzetlen adakozásra" továbbállnak és Pentan megmutatja Mirinának a térképek elkészítésének alapjait. Pentan megköszöni a figyelmet és távozásakor megjegyzi, hogy ha Bierrában járnak mindenképpen térjenek be nyomdájába. Későre jár, az elmúlt napok izgalmai még nem múltak el teljesen, meglehetősen korán nyugovóra térnek.

Miután Vico megfenyegeti az őröket, hogy mindenféle átkokat kapnak a nyakukba, amennyiben elárulják ittlétüket, elindulnak a  kijárat felé. Az őrök köpni nyelni nem mernek, mivel a föld is megremeg egy pillanatra, a mennyezetről pedig porszemcsék hullnak alá. Az Ulwina-ház katonái végeztek fürdőzésükkel, így kisebb szóváltásra kerül sor, aminek végén Blánnírt felkísérik Kaldal szobájába, a többiek pedig kisétálnak a fogadóból, ám előtte Vico még koccint egyet a helyi kecskekereskedővel. A fogadón kívül - amíg Blánnirra várnak - a városban kisebb káosz alakul ki. Óriási vihar tombol, égzengés, egy-egy ház romba dőlt, lovasok vágtatnak fel-alá, a katonák próbálják csillapítani a kedélyeket, miközben az égbolton valami megmagyarázhatatlan módon a kék holdat felváltotta a vörös hold fénye. Blánnír flörtölése végén ajándékba kapja Kaldal amulettjét. Úton a Homályrév felé továbbra is fejetlenség uralkodik, ráadásul megvadult farkas- vagy rémkutyák támadnak rájuk. Blánnír majdhogynem halálos sebét Vico Argan romjaiból elhozott forrásvize gyógyítja meg. A Homályrévbe betoppanva azonban nyoma sincs félelelemnek, Tegrint kétségek gyötrik, valamint az utcákon kialakult helyzet is aggasztja, azonban Relto roppant izgalommal jutalmazza meg a hősöket és vágja zsebre a fogadó jövőjének zálogát. Idebent semmi nem érződik a kinti kaotikus viszonyokból, sőt a fogadó személyzete hatalmas ünneplésbe kezd, aminek végén Vico és Tegrin kissé csiccsentve, de utolsónak ágyba kerül. Mielőtt álomra hajtják fejüket ablakukon kikémlelve bizonyosságot nyernek, hogy nem csupán lázálom a városban tomboló időjárás.

Másnap reggel Blánnír ,a Relto által biztosított révészhez indul. Vico a kovács édesanyjához siet átvenni elkészült ostorát, amit most már sokkal inkább lehetne fegyvernek nevezni, semmint valamiféle szerszámnak. Myrinának Relto ad ajándékba egy rúnákkal díszített gyönyörű kést. Együtt szállnak csónakba, eleveznek az impozáns katedrális mellett, távolabb megpillantják az Ulwina-ház jóval világiasabb épületét, majd kikötnek a magányos domb oldalában. Kavicsos lépcsőkön caplatnak fel az ősi romokhoz, az óriási angyalszobor lábánál pedig Blánnír imádságba kezd, de nincs egyedül: itt siratja férjét Yaraina is, akinek szerelmét állítása szerint meggyilkolták ellentétben a pletykákkal, hogy valami Ördögfajzat áldozata lett. Visszakísérik kétkerekű szekeréhez, búcsút intenek, majd váltójukkal zsebükben - a lefizetett őröknek hála - bebocsátást kapnak az Ulwina kastély területére.

Az eső elállta után előbújnak a csillagok, langyos szellő támad a városban. A Jóság Forrása borszökőkúttal, valamint egy morgó őrrel fogadja a hősöket. A hivalkodónak cseppet sem nevezhető fogadóban egyszerű dalok, és szerény ételek várják a vendégeket. Csupán a pincében fellelhető Fürdő az, ami felkeltheti az utazó figyelmét. A kalandozók még helyet sem foglalnak, máris masíroznak a pincébe, amint meghallják Kaldal nevét. A Fürdőt hatalmas, egymástól kőfallal elválasztott dézsák alkotják. Sűrű gőz és férfiak nevetése tölti be a teret. Végiglopakodnak a folyosón, Myrina elcseni az egyik katona hajtűjét, így a folyosó végén lezárt ajtót Vico könnyedén kinyitja. Az ajtón túl néhány lépcsőfokot süllyed, majd kanyarodik a folyosó, ahol három felfegyverzett őr beszélget. Myrina ledobja ruháit, eltévedt fürdőzőnek kiadva magát, majd a rangidős őrt az egyik dézsához csábítja. Blánnír leüti az őrt, majd egyszercsak a félig józan Kaldal kerül elő fegyverhordozója társaságában.

Blánnír levetkőzik és csatlakozik a fürdőzőkhöz. Tovább itatja a kiéhezett Kaldalt, aki a víz alá nyomva kényezteti olyan helyen a felföldit, ahol eddig talán csak a Homályrév kéjhölgyei... Blánnír eközben igyekszik eszméletvesztésig víz alatt tartani Kaldalt, sikerül is neki, így az ájult katonát fegyverhordozójára bízza és biztosítja, hogy az este folyamán még csatlakozik hozzájuk. A maradék két őrt gyorsan lerohanják, Tegrin pedig megmenti a végzetes sérülést szenvedett harcost  Az ajtó mögötti csatornán keresztül Vico, Tegrin és Myrina gyorsan eljut a tekercsekkel teli ládához, majd ki is cserélik hamis oklevelükkel és elindulnak vissza Blánnírhoz.

A csapat Reltoval történt egyeztetés után elindul Ceresso tornyához. Sártengerré változott szegénynegyeden keresztül vezet útjuk, egészen míg el nem jutnak egy fás ligethez, melynek közepén áll az impozáns toronyház. Belépnek a könyvekkel, üvegcsékkel borított terültre, ahol Menessios, a boszorkányvadász fogadja őket. Azonnal felismeri az elátkozott Vico baját, gyorsan meg is szabadítja tőle némi ezüstért cserébe.

Blánnírnak nincs ínyére a hely, s mivel társai nem sokat beszélnek Domvik szolgájával, hamar elindulnak vissza a fogadóba. Mielőtt leszállna az éj, a felföldi, a vadásznővel indul lándzsaforgatást gyakorolni, társai pedig egy-egy forró itallal próbálják átfázott testüket felmelegíteni.

Feltűnnek az első csillagok az égbolton, az eső eláll, majd elindulnak a Jóság Forrásába szerencsét próbálni.

Tegrin és Myrina a pincében hasonló nyüzsgést tapasztal, mint a felszínen: az északi oldalon fáradt munkások pakolják a  köveket, a kerítésszerű emelvénnyel gyakorlatilag elbarikádozzák a Jóság Forrása fogadó felől érkező csatornarendszert. A terem közepén lévő oszlop körül mindenféle, köpenybe bugyolált ember kántál és motyog. Az egyik sarokban lepecsételt ládák, a másikban hordók. A fáklyák mágikus fénye beragyogja a teret. Parancsokat osztogató lovagnő felszólítja Tegrinéket a mielőbbi munkára, ám azok - miután, amennyire csak tudtak szétnéztek - lassan megindulnak a kijárat felé. Az ősi, dohos, masszív romok környezetét Myrina és Tegrin a szokásosnál jóval rosszabbul viseli, így felrohannak a lépcsőn, ki az esőbe.

Fent, mindeközben Blánnir gyakorlatilag flörtölni kezd a Domvik pappal, Vico pedig a harmincöt aranyat jóminőségű érmékre próbáljta át-, illetve felváltani. A munka, valamint a lovagnő hangja elől megfutamodó Myrináékra Kaldal ráparancsol, ám Blánnír kimagyarázza, hogy majd hoznak két izmosabb legényt és amúgyis esetleg megvacsorázhatnának együtt a Jóság Forrásában. Kaldalnak kedvére való az ötlet, pláne, hogy Relto komoly adósságot halmozott fel, így néhány felajánlott munkással elkezdhetne törleszteni. Blánnír biccent, majd az énekes papoktól elbúcsúzva visszasietnek a fogadóba. A Homályrévben Vico ismét rosszul lesz, Crestius felajánlja segítségét egy esetleges (hamis) Domvik pecsét elkészítéséhez. Blánnírék a szobájukba szembesítik Reltot a pletykákkal, majd tanácsot kérnek az oklevél sikeres megszerzéséhez.