A csapat kissé bizonytalanul indul fel a dombtetőre, a határozatlanságot pedig tovább erősíti a domboldalt beterítő fenyőfák fenyegető, hosszúra nyúlt árnyékai. Néma csendben lépdelnek, fél óra alatt feljutnak a dombtetőre, ahol a ledöntött falak, kőlapok, néhány oszlop és a kapu boltíve alapján korokkal ezelőtt egy templom állhatott. A romok között üreges járat indul a domb gyomrába, Vico, Blánnír lámpásával nekiiramodik. Bosso elmondása alapján nemrég erre járt, ugyanakkor vastag pókhálókat kell arrébb söpörniük az előrejutás érdekében. A barlangszerű üreg olyannyira kiszélesedik mintha az egykori templom belső tere csupán "lecsúszott" volna a föld alá. Apró lyukon a lemenő nap fénye pont beesik, a trükkös tükröknek köszönhetően pedig félhomályszerű világosság fogadja a csapatot. Megtalálják a füvesasszonyt is, bár nehéz eldönteni életben van e, mivel testét egy lándzsával falhoz szegezték. A csapat óvatosan közeledik, Vico próbál szóba elegyedni, ám a füvesasszony Eriában véli felfedezni a legnagyobb fenyegetést, így szörnyű átkot bocsájt a lányra. Eria összerogy, Tegrin azonnal a segítségére siet, a többiek pedig rátámadnak a se nem élő, se nem holt boszorkára. 

Hatalmas pókok és földből kitörő élőhalottak sietnek a füvesasszony segítségére. Blánnír pók- és élőholtirtásba kezd, Vico a boszorka közelébe rohan, a csúszós talaj miatt töbször elbotlik, végül ostorával megragadja a lándzsa végét. Myrina tőrével és íjával hadakozik, Tegrin pedig Eriát vizsgálja és védelmezi. Myrinának hála, a boszorka most már nem csak a lándzsával, de egy nyílvesszővel a fejében is hozzá van szegezve az oltárhoz. Blánnírt és Vicót összecsipkedik a pókok, de végül sikeresen kirántják a lándzsát a boszorkából, annak teste pedig hörögve semmivé porlad. Blánnír és Vicó állapota rohamosan romlik, felmarkolják a Karmazsin Végzetet, az aranyat, a  füvesasszony jegyzeteit, valamint Eriát és a felszínre rohannak. Tegrin szerint rendkívül erős méreggel van dolguk, szakértelmével azonban sikeresen megszünteti annak hatását, mely minden bizonnyal végzett volna Blánnírral és Vicóval. A csapat kimerülten visszaballag a falucskába, miközben rádöbbennek, hogy a Karmazsin Végzet képes beszélni hozzájuk, bár egyelőre csak Blánnírnak kedves dolgokat mond. Később Hillával közösen megfejtik Eria átkát: Örök Álomba zuhant, melyből csupán a Mantikór Vére képes felébreszteni. Mivel erről a lényről még senki sem hallott a csapatban, megállapodnak a fogadóssal, hogy Eriát egyelőre hátrahagyják és Myrina íjászversenyen szerzett jutalmával kiváltják ellátását, melyet Hilla vállal magára. Lefekvés előtt még megegyeznek, hogy inkább kifizetik a félorkokat, csak minél hamarabb Larraunba jussanak.

A megkötözött Bossohoz, Hillát és a Venitor ház elöljáróját is odahívatják. Közben Vico négyszemközt szóra bírja a fiút, de ellentmondásokkal teli történetébe önmaga is belebonyolódik és félreérthetően fogalmaz a füvesasszony halálát illetően. Rell megérkezik, Hilla megvizsgálja az amulettet és Bosso kezét, megdöbbentik a látottak, hiszen mestere pont az ilyen típusú rontások és átkok ellen vértezte fel a falu lakóit. Bosso elmondása alapján a füvesasszony küldte ezeket a betegségeket a népre, aztán jópénzért megoldást kínált azokra. Vico mégegyszer megkérdezi Bossot tud e valami konkrétummal szolgálni, végül bevallja hogy a füvesasszony akár még életben is lehet, hiszen átkai nem múltak el, és bár ő halálosan megsebezte, de nem látta meghalni. Myrina szenvtelenül elveszi az aranymedált, Bosso sírva hallgatja végig Rell uraság ítéletét. A nőket megrontó és sötét mágiát űző fiatalt végül felkötik egy fára. Néhány falubeli leányzó odasétál és szitkok közepette leköpi a himbálózó tetemet.  

A mulatság azonban folytatódik, Myrina győzelmének hála egy egész esztendőn át élvezheti a falu vendégszeretét. A csapat már továbbállna, de Vico addig-addig győzködi a társaságot, és Blánnírt is egyre jobban izgatja a Karmazsin Végzet nevű lándzsa, hogy végül úgy döntenek végére járnak ennek az eltűnt füvesasszony történetének, és elindulnak a romok irányába.

Kezdetét veszi a vetélkedés, négyes oszlopban lőni kezdenek a versenyzők. Fehér és kék zászlókkal jelzik a továbbjutókat, Bosso és Belik az első körben nem lő, Myrina könnyedén talál célba, ám a végső sorozat előtt érzi, hogy valami nincs rendben így a megbeszéltek szerint jelez Eriának. Pihenőt tartanak és amíg a dárdavetők felkészülnek, átbeszélik a lehetőségeket. Mabressa is arrafelé sertepertél, szóba kerül, hogy egyetlen egyszer aludt el életében őrségben és akkor is elvesztette a lándzsáját, illetve feltételezése szerint ellopták. Felhívják a figyelmét, hogy Bosso is őrségben aludt el, ám a lándzsaforgató kétkedve fogadja az információt, hiszen köztudottan Bosso régóta képtelen aludni, előtte is csak az egykori füvesasszony főzetével sikerült álomra hajtania a fejét

Vico, Myrina medálját visszacsempészi Bosso zsebébe, miközben mézeskalácsot falatoznak, majd visszasiet dárdát hajigálni. Blánnír óriási erejű dobásával győzedelmeskedik, de Vico sem szégyenkezhet, ebben Hilla is megerősíti. Az íjászok folytatják a versenyt, az utolsó körben Myrina ismét zavart érez, Blánnír Bossohoz rohan, aki utoljára lőne. Blánnír a földre löki, közben Eria, Tegrin és Vico is odasereglenek. Felhördülnek az emberek, Mabressa is megérkezik, majd Bosso véres kezében megtalálják a füvesasszony medálját: minden bizonnyal ezzel az ékszerrel ármánykodott Myrina rovására, így kizárják a versenyből és megkötözve a mező szélére cipelik. Myrina előnyt kovácsol a közjátékból, remek lövése után, a többieknek már nem sikerül kellően összpontosítani, a félelfet kiáltják ki győztesnek. A nagy ünneplés közepette véletlenül lecsúszik Myrina csuklyája, a közelben állók hangot adnak megdöbbenésüknek, hogy egy ilyen torzszülött nyert, de aztán Blánnírék gyorsan elhallgattatják a morgókat és mindenki vedelni kezdi a sört.

Másnap reggeli közben megismerkednek a reradani íjászvereny tavalyí győztesével, Jószemű Belikkel. A magas fickót Blánnír próbálja leitatni - kis előnyhöz juttatva Myrinát -, mivel délben már meg is kezdődik a verseny. Eközben bosso érkezik, aki ajánlatával nagy felháborodást kelt a félelf társaiban: Ha Myrina nyer megkapja Bosso aranymedálját, viszont, ha a fiú nyer, a lánynak vele kell töltenie egy estét. Myrina csuklóból elutasítaná az ajánlatot, ám az aranykorong látványa végül igenlő válaszra bírja. Vico és a felföldi elröhögi magát a fiú pofátlanságán, Eriában azonban kétségek merülnek fel. 

A mezőre kiérve Vico is beáll Blánnir mellé dárdát hajigálni, közben Myrina is gyakorol. Tegrint egy számára teljesen ismeretlen paizshasználai tehcnikára okítják, Vico kezdetleges dárdahajító tudománya pedig egy fiatal leányzó, Hilla figyelmét is felkelti. Mialatt Mabressa ellopott lándzsáját emlegeti, amivel minden bizonnyal most is megnyerné a versenyt, megtelik a mező élettel: féltucat szekeret tolnak a fák árnyékába, gyerekek ujjonganak a bokrok között, sert kínálnak mindenkinek és a szomszédos falvakból is megérkeznek az önjelölt íjászok. 

Úton Reradan felé majdhogynem kitörik a kocsi kereke, szerencsére Viconak nem kevés tapasztalata van ezen a téren, s mivel az erdei falu nagyon közel van, átmenetileg helyrerakja a kisszekér felfüggesztését. Mielőtt beérnének a faluba, földre hullott tegezbe és az, azokhoz tartozó nyílvesszőkbe botlanak, amik egy reradani parasztgyerek tulajdonát képezik. Az őrszem egyszerűen elaludt a fán, s miután felébresztik örömmel kíséri be a csapatot falujába.

Mesél az íjászversenyről, megmutatja a fogadót és a rév felé is utat mutat. Myrina iránt különösképpen érdeklődik és egy esti találkozóra invitálja. A hősök rettentő éhesek, gyorsan megtöltik gyomrukat, serrel és pálinkával kísérik az ételt. A vacsora után Tegrin transzba esik, Eria is visszanyeri erejét, Myrina pedig egy Bossotól kapott ajándékkal tér vissza ideiglenes szálláshelyükre.

A híd elhagyásával és a vám megfizetésével, a hősök úgy gondolják letudták kötelezettségeit Ves Venitornak. Ám az útközben erdővé sűrűsödő magányos lombkoronák árnyékéban újabb vámszedőkbe botlanak. A négy felfegyverzett, koszos, sebhelyes, cseppet sem bizalomgerjesztő alak ismét a Ves Venitor család nevében kívánja fizetésre bírni az utazókat. Vico, Eria segítségével megpróbálja kidumálni magát és tovább állni, ám az útonállók egyike a kardjáért nyúl, erre Blánnír azonnali vérontásba kezd. Bárdjaival lendül kaszabolásba, Vico közben a földre kerül, de a mellette álló bandita is, így annak torkának esik. Tegrin paizsával Eriának nyújt fedezéket, aki félelmetes nyelven valóságos rovarinváziót zúdít az ellenfél nyakára. Myrina nyílvesszői záporoznak a tőrvető idegenre, közben Vico, a Blánnír által feltartoztatott ellenséget próbálja hátbadöfni.

A felföldi lándzsája végül az ellenség bordájában köt kit, az északi pedig ostora segítségével szabadítja meg a rovaroktól szenvedő banditát. Az iszonyatos fájdalmaktól földre zuhantak torkát Eria, a legtermészetesebb módon vágja el - állítása szerint megkímélve őket a szenvedéseitől. Tegrin meggyógyítja Vico sérült karját, majd hatalmas vita kerekedik a vérontás jogosságáról. Ám a banditák mellvértjükről leszakadó címer alatt, további nemesi családok bevarrt jelképei válnak láthatóvá.

Egy patakhoz érnek, ami szép lassan kanyonszerű hasadékba torkollik és folyásiránya az országutat követi. Estére a robajló szakadék szélén raknak tábortüzet. Blánnír és Vico fáért megy. Myrina és Eria gyümölcsökkel csillapítják éhségüket, Tegrin pedig a legnagyobb természetességgel teremt élelmet a semmiből. A visszaérkezők kissé megdöbbennek, a maradékra vetik magukat. Farkasüvöltés hallatszik a sötétben, Myrina és Vico ismét fáért indul, Blánnir pedig felkészül egy esetleges összecsapásra a fenevadakkal. Myrina egy-egy nyílvesszővel kínálja meg a messzi bokorban morgó állatokat, majd visszasietnek a táborba. Eria is tüzifáért indul, a sötétből rengeteg morgás és kaffogás hallatszódik, így látványos tüzijátékba kezd, mire vagy tucatnyi farkas nyüszítve menekülőre fogja.

Ome egy kurubával ajándékozza meg a bűbájos asszonyt. Az éjjel viszonylag nyugalomban telik, másnap reggel azon nyomban odébb állnak. A szakadék mellett haladva elérnek egy hídhoz amit Ves Venitor főnemes katonái őriznek. Ome felhívja figyelmüket, hogy Larraunban szokás vámot fizetni, ám ezek az új lovagok még így is alaposan megvámolnák a ritka hegyi gyümölcsöt. Vicónak egy sor ötlete támad, hogyan lehetne elkerülni az áru, végül Blánnír, lovagi címére hivatkozva próbál kibújni a közember terhe alól. Vitába keverednek, de megállapodnak, hogy a felföldi egy kurubát ajándékoz a Ves Venitor család részére. Vico számolgat és elégedetten folytatják útjukat.

Kipihenten, feltöltődve ébred a csapat, Vren azonban valamiért morgós hangulatban, kissé vonakodva indul útnak. Nyugatnak haladnak, ködös, apró magányos fenyőfák között vezet útjuk. Meredeken ereszkednek, szép lassan szelídebb dombokon vezet ösvényük, és idővel más, a hegyekből érkező csapások is beletorkollnak és szélesítik ki az utat, amin járnak.  Rettenetes éhségüket, mézédes nyálkával beborított, záptojás ízű gombákkal csillapítják. Kivéve Blánnírt és Myrinát, akik a megmaradt angolnákat fogyasztják el. Vico biztonság kedvéért könyvében ellenőrzi a növényt, bár Tegrin és Eria megfelelő gyakorlati tudással rendelkezik és bátran elfogyasztják annak húsát is.

Vándorlásukat tovább folytatva, útjelző rúnakövekbe botlanak, melyek a hegyekből visszaérkező utazóknak, vagy az éppen oda indulóknak kíván áldást és jószerencsét. Vren  nem hajlandó tovább menni, toporog és morogni kezd. Myrina segítségével Eria értésére adja, hogy egyre csak távolodik a népétől - vagy bármi is legyen az - és nem szeretne továbbmenni. Eria nagy nehezen válik el gyerekkori barátjától és testőrétől, de végül megértően útjára engedi. Vren szomorúan fordul vissza és rohan a hegyek irányába. Később kurumát cipelő félorkokba botlanak, vezetőjük Ome néven mutatkozik be. Kisebb szóváltás után megállapodnak, hogy némi zsoldért cserébe elkísérik őket Larraunba.

Hosszas tervezés után körülveszik az inkvizítorok házát. Myrina kötelével sikeresen felmászik a tetőre, Blánnír Viconak segít felkapaszkodnia az árnyékszék kivezető nyílásán. Eria és Tegrin az ajtó mellett várakoznak és figyelnek. Miután mindenki elfoglalja pozícióját, Myrina illetve Vico az árnyékszékben végighallgatja a rituálét és kilesi, ahogy a faun elfogyasztja az erdei tulipán szirmait. A rituálé végeztével Myrina visszarohan a bejárathoz, Blánnír leüti az őrt és benyomakodik az előtérbe, Myrina utána, Tegrin pedig mint, aki most jött be az utcáról segítségért kiállt az eszméletét vesztett őr láttán. Eria habozik, de végül ő is utánuk megy.

Blánnír semmivel és senkivel nem törődve vágtat a faun szobája felé. Feldönt mindenkit, árnyékában Myrina szökellve tart lépést vele. Blánnír egészen Rado Varan szobájáig masírozik, ám a faun felülkerekedik és némi szerencsével menekülőre fogja, azonban Vico tökéletese tőrvetése megakasztja a faunt. A harc közben felérkező Eria, Vico és az őket követő harcosok tömege miatt kisebb káosz alakul ki a helyiségben. Eria ezen az estén életében először ont vért, s pengéje a második őr torkában is könnyedén utat talál. Vér borít mindent, Blánnír és Myrina is alaposan megsérül, az őrök tetemei között akad a faun népéhez tartozó, de akad egyszerű shadoni harcos is. Rado Varant legyűrik, halála pillanatában az Eria testén lévő tetoválások felizzanak, a lány a levegőbe emelkedik, bokájáról pedig mindeddig láthatatlan karperec roppanva kettétörik és a földre hull. Eria a padlóra zuhan, bosszúját betöltve egészen megrészegülve világosodik meg magával és múltjával kapcsolatban. Magyarázkodásra nincs sok idő, visszasietnek Enisserhez, ám előtte Mesától és lovaiktól is búcsút mondanak. Enisser egy utolsó ajándék kíséretében válik el lányától, aki megígéri, hogy vissza fog még térni, azzal zsákjába rejti a titokzatos kürtöt.

A kandalló mögött titkos folyosó indul a hegység gyomrába, a kovács elmondása alapján az út napokig tart, s végül a Sharbamanta-hegység nyugati oldalán fognak kilyukadni. A napokig tartó, félhomályban vezető úton - mely során az eget sem, csupán a barlang mennyezetét tudják kivenni - sötét barlangi nép helyőrségébe botlanak és csak egy rozoga hídnak köszönhetően menekülnek meg, a feldühödött goblinok hordájától. Napok múltán kiérnek a barlangi járatokból és egyszercsak megpillantják a kéklő eget. Bár roppant csúcsok alatt kelnek át, a  rendkívül jó állapotú ösvényeknek köszönhetően meglepő nagy távot sikerül megtenniük igen rövid idő alatt. A táj képe lassan megváltozik, az égbe törő végtelen hegyoszlopok lassacskán havas csúcsokká szelídülnek. Egy nap múltán hasadékszerű ösvényük egy - minden bizonnyal gleccserek által kialakított - tóhoz vezet. A roppant magas falú "medence" rendkívül gazdag élővilággal rendelkezik. Egy alkalmi tutajjal sikeresen átkelnek a tó túlsó oldalára, majd tábort vernek. Kifognak néhány halat végül jóllakottan, rendkívül kimerülten, de békésebb környezetben hajtják álomra fejüket.

A kalandozók sokféle ajándékot kapnak Enissertől, majd újabb követe érkezik Rado Varannak. Amíg Myrina apja tárgyal vele, annak apró műhelyben húzzák meg magukat. Még egyszer tisztázzák, mivel Enisser túlságosan egybeforrt a tulipán és a faun mágiájával talán nem fogja megélni a reggelt. Ám a fogadóba visszaérkezéskor Myrina világosan fogalmaz: mindenképpen meg kell menteniük Enissert. Hosszas vitába kezdenek arról, hogyan csípjék nyakon a szélhámos faunt, hiszen az inkvizítorok között olyanok is akadnak, akik nincsenek tisztában Rado Varan valódi énjével. Myrina a tetőn hallgatózna, Vico az árnyékszék árnyékában kúszna közelebb, míg Blánnírék a jelszó birtokában - amit Mesa rabjától tudtak meg - a bejárató ajtón kopogtatnának.